Ismét hídblokád van Magyarországon

A most bemutatott új tüntetési technikák és taktikák ellenére a megfáradt és közönyös emberek tömegesen elfordultak az utcai politizálás aktív lehetőségei elől. Magyarország jövőkép nélküli morális széthullása tovább folytatódik. A nemzeti ellenállást megjelenítő, sokszor túlzottan idealista és ideologikus radikális politika -útkeresés közben ugyan-, de szintén válságban van.

Két aktuális idézet:
„Nem engedhetjük, hogy pár százan megzsaroljanak egy egész fővárost!” –mondja Dávid Ibolya az MDF elnöke.
„Nem engedhetjük, hogy pár százan megzsaroljanak egy egész országot!” –mondja egy utcai tüntető.

A tavalyi jobbára statikus, egyhelyben toporgó tüntetések és útlezárások helyett -most kényszerűségből ugyan-, de teljesen új technikát és taktikát alkalmaznak az utcai tiltakozók. Rájöttek arra, ha inaktívak vagy nyíltszíni utcai csatákban ütköznek meg a központilag irányított, jól felszerelt és számszerűleg is sokkal nagyobb karhatalmi ellenféllel szemben, akkor minden esetben megvert vesztesek maradnak. Az új tüntetési taktika, az „új magyar tiltakozási modell” a hídblokád kapcsán sikeresen levizsgázott! Kis befektetéssel gyorsan leblokkolta az egész belvárost, amelynek során háromszáz ember teljes közlekedési káoszt okozott! Lássuk tehát, hogy miben más ez a mostani megmozdulás az előzőeknél:

-Nem párt vagy politikai mozgalom szervezte és hirdette meg a tiltakozást, hanem maga a sajtó, egy igen olvasott hírportál segítségével.
-A tiltakozás nem lett törvényesen bejelentve, spontán elindult, akár egy civil ellenállási mozgalom.
-A tiltakozásnak nem volt egyszemélyi hivatalos vezetője, sok kis különálló csoportosulás alkotta a mozgékony főerőt, ahol a résztvevők szinte mindegyike fiatal.
-A tüntető csoportok összekapcsolt kommunikációval gyorsan változtatták helyzetüket, váratlan körülményeket teremtettek, legtöbbször sikeresen elvegyültek a lakosság között.
-A tüntetők előszeretettel alkalmazták a rejtőzködés és megtévesztés technikáit, céljaik elérése érdekében indirekt módon felhasználták és kifárasztották az őket üldöző rendőrséget.
-A tüntetők aránylag kis befektetéssel, hatékonyan lassították és megbénították a forgalmat, miközben a felfokozott sajtófigyelmet kihasználva semlegesítették a kormányzat politikai kommunikációját.
-Végezetül, a tiltakozók tudatosan vállalták az erőszakmentességet.

A macska-egér kergetőzésen túl, tavaly őszhöz képest van még két figyelemre méltó –javarészt nem szimpatikus- változás az utcai tüntetők magatartásában. Az egyik az egyre durvuló sajtóellenesség, amely sokszor sajnos az újságírókkal szembeni tettlegességig fajul. (A mai napon ilyen szerencsére nem történt!) Ez a magatartás nyilvánvalóan válasz azokra a cseppet sem tárgyilagos sajtóhírekre, amelyek minden esetben egyoldalúan, szélsőséges és fasiszta csőcseléknek állítják be a Gyurcsány kormány elleni tiltakozókat, nem bemutatva, sokkal inkább elhallgatva a tüntetők valódi politikai céljait. (Az utóbbi idők legszemléletesebb példája talán az MTI hírközlése, amely sokszor minden ok nélkül elítéli és felcímkézi az alkotmányos jogaikkal élő tüntetőket!) A másik -részben meglepő jelenség-, az egyre fokozódó zsidóellenes megnyilvánulásokban fejeződik ki. Ez utóbbi indulatokat részben magyarázza Simon Peresz legutóbbi felháborító nyilatkozata, amely botrány végighullámzott a teljes jobboldali médián. Sok tüntető úgy érzi, hogy az általa tapasztalható politikai szemitizmusra, jogos ellenválasz saját antiszemitizmusának nyílt megvallása és dühödt kifejezése. A két agresszív kísérőjelenség ellenére, a lakosság legtöbbször közönyös passzivitással szemléli az eseményeket, elfordul az utcai politizálás minden formájától. Elvétve ugyan, de előfordult, hogy leköpték az árpádházi történelmi lobogót, sokszor azonban zajos szimpátiájukról biztosították a kormány ellenes tiltakozókat.

A magukat fenyegetve érző politikai pártok ezzel szemben igen idegesen, ám teljes egyetértésben reagáltak az utcai eseményekre. Az eltorzult arcú, egyre rosszabb modorú Lendvai Ildikó „félkótya őrjöngőkről” nyilatkozott, miközben az MSZP honlapján a tüntetők agyba-főbe verésére buzdító publicisztika jelenik meg. (Amit, azóta már eltávolítottak!) Bár országos ügyek helyett a Fideszt, most elsősorban az Orbán elleni vagyonvizsgálat tragikus eseményei kötik le, Tarlós és Rogán azonnal élesen elhatárolódott a hídblokád ötletétől. (Rogán egyébként, miközben azonnali ügyészségi közbeavatkozást kért a radikális kormányváltók ellen, nemzeti kabinet megalakulásáról álmodozik!) Furcsa módon az egykori taxisblokád főszervezője, az SZDSZ sem maradt csendes ebben a kínos kérdésben, Demszky a károkozók anyagi felelősségre vonásáról beszélt. (Saját, több ciklusra kiterjedő és hatalmas főpolgármesteri károkozásának anyagi jóvátételéről egyelőre nincs hírünk!) A liberálisok egyébként a felfordulást arra is kihasználták, hogy áttételesen válaszoljanak Kósa minapi nagykoalíciós javaslatára. A Stop. hu internetes hírportálon Horn Gábor bátran felajánlkozik, miszerint egy Orbán nélküli Fidesszel bármikor átvállalnák a kormányzás nehéz terheit. Az MDF nyilván Boross ideológiai nyomására és az egykor átélt taxisblokád traumájára tekintettel, egyértelműen és határozottan rendőrpártiként nyilatkozik az utcai eseményekről. A legszomorúbb talán megint a magyar értelmiség hozzáállása, akik ismét nem a válság közvetlen okairól, hanem az okozatairól nyilatkoznak. Most sajátos módon a legfőbb vitatéma a tüntetőkkel szembeni fokozott sajtócenzúra bevezetése körül fodrozódik.

Összegezve megállapítható végül, hogy a most bemutatott új tüntetési technikák és taktikák ellenére a megfáradt és közönyös emberek tömegesen elfordultak az utcai politizálás aktív lehetőségei elől. Magyarország jövőkép nélküli morális széthullása tovább folytatódik. A nemzeti ellenállást megjelenítő, sokszor túlzottan idealista és ideologikus radikális politika -útkeresés közben ugyan-, de szintén válságban van. Várható azonban, hogy megújulása során a nemzeti radikális megnyilvánulások hamarosan kiegészülnek egy újhullámos, „megélhetési radikalizmussal” -amely a drasztikusan növekvő elnyomorodás miatt-, tömegtámogatást biztosít az ellenállási mozgalom számára. Várható az is, hogy a növekvő politikai és rendőri nyomás hatására, hamarosan kialakul a nemzeti radikalizmusnak egy legális politikai, és egy illegális félkatonai szárnya. Sokan nem értik, hogy a mai elszegényedő ifjúság miért tekint elő, eleven példaként 1956 antikommunista üzeneteire. Nem értik a történelmi folyamatosságot, mert megfeledkeznek az elhazudott rendszerváltás eredményéről, melynek során szintén élő és eleven kontinuitás áll fenn az egykori kommunista diktatúra és a mai utódpárt között. Váltakozó formában ugyan, de a harc nincs lezárva, a harc folytatódik tovább. Valódi rendszerváltás megvalósítása nélkül, nem remélhető a társadalmi megbékélés!